A nevem alá odabiggyesztett vándorfényképész megjegyzés utal a fotográfia történetéből ismeretes, mára már csaknem kihalt szakmára. A fényképészet megjelenését követő bő fél évszázad fényképészeinek java különféle forgalmas helyeken jelentek meg abból a célból, hogy megrendelőket találjanak, akik portréfényképeket készítettnek magukról. Akkoriban még csak kevés fényképészműterem volt, mert kevés fényképész volt képes műtermet fenntartani. A korabeli megrendelők leginkább a saját arcukat akarták viszontlátni a fényképen; ennek köszönhetően vált a portré a fotográfia történetének első elterjedt műfajává. A fényképészek természetesen koruk által kínált eszközökkel, technikákkal dolgoztak, melyek az idő haladásával részben feledésbe merültek. Mire a fotográfiai technikák a mai szintre fejlődtek, rengeteg nagyon érdekes, figyelemre méltó eljárás jelent meg és tűnt el a történelem süllyesztőjében.

Magam vándorfényképészként úgy kívánom eladni képeimet, hogy azzal együtt bemutatást is tartsak az általam használatos eljárás mikéntjéről tekintettel arra, hogy ezen technikák egyre kevésbé vannak a köztudatban. A fényképészet virágkorát felidézve próbálom bevonni az érdeklődőket szakmám szépségeibe. A magam készítette kamera alkalmas arra, hogy egy beavatatlan embernek is rövid idő alatt olyan szemléltetést tartsak, hogy maradandó élménnyel gazdagodjon. A kamera olyan nagy, hogy belsejében két ülő ember is elfér kényelmesen. Közülük az egyik vagyok én, a másik pedig megláthatja, hogy miként készül a felvétel és miként lesz a látens képből valódi kép, majd az hogyan rögzül. A kamera tehát egyben egy jól felszeret fotólabor is. Így lehet az, hogy benne megfigyelhető a kép leképzése és a negatív kidolgozása. A kamerában a komfortérzetet biztosítva szellőzőrendszer, zene lejátszására alkalmas hangszórók és elektromos világítás.

A felvétel 20 X 24 cm-es ortokromatikus, vörös fényre érzéketlen síkfilmre készül. A leexponált film előhívása, mosása, rögzítése pedig tálkákban történik. Az elkészült negatív képről a pozitív papírkép, a kamerán kívül készül egy argentotípia nevű napfénymásoló technikával. A negatívot egy általam készített fényérzékeny anyaggal bevont akvarellpapírra szorítom rá egy üveglappal. A napfényre helyezve a papír elsötétül ott, ahol fény éri. Mivel rajta a negatív kép így azon a részen, ahol a negatív vastagon fedett, ott a papíron kevéssé sötétedik, ahol pedig a negatív jobban átlátszó ott a papír sötét tónust vesz föl. Így válik a negatív képből egy, a valóság tónusait hűen visszaadó kép, néhány perc leforgása alatt.